Kedves Barátok, Ismerősök és akikhez eljut ez az írás!
Amikor tavaly Diva Diaz alapozó és egyes kurzusán egy szórólapot nyomtak a kezembe, hogy majd 2015 április 10-12 -n Access test kurzus lesz Kass Thomas-al. Csak néztem a papírt szinte nem is olvastam, mert a mögüle érkező energia amit ez a kurzus tartogatott a számomra betöltött és éreztem, hogy ez egy nagyon nagy hozzájárulás lesz az életemhez.
Ebben teljesen igazam lett :)
Nemrég érkeztünk haza Hévízről és még mindig a kurzus energiája tölt be.
Nagyon nagy ajándékot kaptam ott is és még mindig tart, mert a felismerések sorozata lágyan könnyedén úszik be a tudatosságom terébe életem több területén is.
Sok mindent láttam át, értettem meg.
Ez nem csak egy egyszerű testkezelés kurzus volt, hanem jóval több annál.
Amíg végeztük egymáson a kezeléseket, Kass folyamatosan tisztította a felmerülő problémáink tölteteit. Közben rengeteg lelki oldást kaptunk.
Gondolnád mennyi mindent zártál be a testedbe?
10 éve foglalkozom önismerettel, energia gyógyászattal, sok oldáson vagyok túl, és még mindig meglepett mi mindent raktároztam el a testem különböző pontjain.
Mennyi töltés volt egyes történeteken és a történetekben képviselt nézőpontjaimon.
Sikerült rálátnom több nézőpontomra és tudatosítanom ezeket magamban, és ami nagyon fontos kiengedni a töltést róla.
Neked vajon hány olyan nézőpontod van még, amit nem ismertél fel és ami még mindig elterel attól, hogy Önmagad légy, hogy az Önmagad Életét éld?
Minden ami ezt nem engedi meg, hajlandó lennél e eltörölni, elpusztítani nemteremtetté tenni isten tudja hányszorosan? POC POD.
Ez a kurzus felruházott azzal, hogy mostantól az itt megkapott testkezeléseket elvégezzem Mindenkinél aki úgy dönt szeretné a testében is érezni a könnyedséget, az örömöt, a jelenlétet,
Aki szeretné elfogadni a testét, megbecsülni azt.
Milyen hozzájárulás lehetek én a testedben elraktározott töltések felszabadításában a számodra?
Szeretnéd e Te is érezni ezt a könnyedséget, mint amikor hatalmas súlyoktól szabadulsz meg?
Itt van e Számodra az idő, hogy megszabadulj mindezektől?
Amennyiben igen, mostantól Access testkezelésekkel is várlak szeretettel!
Kísérje sok Fény, Könnyedség, Örömteli Áldás az Életedet!
Szeretettel: Gyöngyös